CÉGBIZTOSÍTÁSOK

Vállalkozásunk, intézményünk értékeit megfelelően kiválasztott biztosításokkal szakszerű védelem alá helyezhetjük



mento.jpg

  MedHelp
  betegségbiztosítás
    A gondtalan gyógyulás záloga


Ha betegek leszünk, azt mind személyesen (fizikai fájdalom, lelki teher, bizonytalanság), mind cégünk vonatkozásában (egy beteg vezető kevéssé tud figyelni az ügymenetre) megérezzük. Akár kényszerű veszteségként is jellemezhetjük, hiszen a cégünk eredményessége és saját jövedelmünk is csökken egy súlyos megbetegedése esetén, s ez dupla nyomásként nehezedik egy vezetőre. Ez a kettősség stresszes állapotot okoz, amely nehezíti és elnyújtja a gyógyulás folyamatát. 


A veszteség anyagi része egy biztosítással kompenzálható. Még egészségesen érdemes egy
öngondoskodási formát választania, amely anyagi biztonságot nyújt arra az időszakra, amikor egy váratlan betegség felborítja megszokott életvitelét. Az UNIQA Biztosító több ezer magán ügyfele választotta már eddig öngondoskodási formának a MEDHELP márkanevű betegségbiztosítás négy szolgáltatási csomagjának egyikét – ennyien bízhatnak abban, hogy kis összegű befektetésükkel (biztosítási díj fizetésével) szemben esetleges megbetegedésükkor sokszorosát kapják vissza szolgáltatás formájában.

2012-től - tekintettel arra, hogy ekkortól már nem terheli járulék- és adóteher a betegségbiztosítások díját - lehetőség nyílt arra, hogy céges biztosításként ez a betegségbiztosítás a cégvezetőkre, a menedzsment értékes tagjaira is megköthető.

 

Gondolkodott már a következő kérdésekről?


Ha tegnap éjjel infarktusa lett volna…


- Ki tudná fizetni a felmerülő többletkiadásokat?

– Meg tudná őrizni a megszokott életszínvonalát?

– Biztosítani tudná a megfelelő színvonalú
gyógyulás és rehabilitáció költségeit?

– Mindezek mellett gond nélkül tudná tovább fizetni
a rezsit, a kölcsöneit stb.?

Ne essen kétségbe! MedHelp betegségbiztosításunk kivédi ezeket a kockázatokat, s jelentős összegű térítéseket fizet, ha Ön megbetegedne.


KIKNEK AJÁNLOTT ELSŐSORBAN EZ A BETEGSÉGBIZTOSÍTÁS?

♦ 14 és 55 év közöttieknek, akik egészségesek

♦ Vállalkozóknak, cég- és intézményvezetőknek, akiknek veszteséget okoz, ha nem irányíthatják személyesen a vállalkozást/intézményt.

♦ Értékes munkát végző alkalmazottaknak, akiknek érdekük a mielőbbi gyógyulás.

♦ Gondos szülőknek, akik ezzel óvják-segítik középiskolai/egyetemi tanulmányokat folytató vagy önálló családi életüket megkezdő gyermeküket.

A MedHelp betegségbiztosítás, mint néhány más módozatunk, Bázis, Standard, Optimum és Prémium szolgáltatási csomagot tartalmaz, amelyek a térítési limitek és a szolgáltatási összegek (és természetesen a fizetendő díjak) nagyságában térnek el egymástól.

 

LEJÁRAT

A Med Help betegségbiztosítás megkötésekor választania kell, hogy 65. vagy 70. éves koráig kívánja-e igénybe venni annak szolgáltatásait - a választás eredményének függvénye a biztosítási díj.

Milyen térítést nyújt a Med Help betegségbiztosítás négy csomagja, amelyek közül egy az Öné lehet?

 

medh.3.szolg._csomagok.jpg

Magyarázatok:

Műtétbesorolások: 1. csoportosak a kisebbek (pl. endoszkópos arcüregműtét), 2. csoportosak a közepes kockázatúak (pl. enndoszkópos epehólyag-eltávolítás), 3. csoportosak a legsúlyosabbak (pl. koponyaüregi daganat vagy cysta eltávolítása). Részletes műtéti lista az UNIQA honlapján található. A három csoportba tartozó műtétek után gyógyulási támogatást is fizet a biztosító.


Gyógyulási támogatás: 1. csoportba tartozó műtétek után a kórházi napi térítés hétszeresét, 2. csoportba tartozó műtétek után a kórházi napi térítés tizennégyszeresét, 3. csoportba tartozó műtétek után a kórházi napi térítés huszonnyolcszorosát fizeti ki e címen a biztosító.

Kiemelt kockázatú betegségek, illetve az ezekkel kapcsolatos műtétek: rosszindulatú daganatos betegség; agyi érkatasztrófa; szívizomelhalás (szívinfarktus); krónikus veseelégtelenség; aorta műtét; cardiomyopathia; elsődleges kisvérköri hipertónia; koszorúér áthidalási (by-pass) műtét; szívbillentyű műtét; Alzheimer-kór; Creutzfeldt-Jakob kór; kóma; motoneuron (mozgató idegsejt) károsodás; paralízis; Parkinson kór; Sclerosis multiplex; szervátültetés (külső donortól származó vese, csontvelő, máj, szív, hasnyálmirigy és tüdő tényleges átültetése a biztosított testébe); szisztémás szklerózis (Scleroderma, PSS); végállapotú májelégtelenség; a gerincvelő szürkeállományának gyulladása (Poliomyelitis-Gyermekbénulás); agyvelőgyulladás; aplasztikus anaemia; bakteriális agyhártyagyulladás; harmadfokú égés; heveny, súlyos májgyulladás; jóindulatú agydaganat; némaság; siketség; súlyos fejsérülés; súlyos, műtéti beavatkozást igénylő Crohn-betegség; súlyos, vastagbél-eltávolítással kezelt colitis ulcerosa; szisztémás lupus erythematosus (SLE); vakság; végtagelvesztés. 

♦ Ha a biztosító szolgáltatására hazai baleset miatt kerül sor, a térítési összegek kétszereződnek, ha a baleset külföldön történt, s ott látják el a sérültet, akkor négyszereződnek.

Gyermekszületéskori térítésre a biztosított legalább egy évvel a szerződéskötés után bekövetkezett esemény után jogosult (mindkét szülő jogosult erre, amennyiben van ilyen biztosításuk)

♦ Őssejt levétele: a gyermek köldökzsinórvéréből történő embrionális őssejt levétele, leghamarabb a szerződéskötés után egy évvel született gyermeknél.

 cats-cropmhsz.jpg

 

Az egyes csomagok díjai iránt testvér honlapunkon érdeklődhet.

 

ELÉRHETŐ ELŐNYÖK

♦ Növeli az Ön biztonságérzetét, hiszen egy biztos anyagi háttér segíti majd felgyógyulását

♦ A biztosítás szolgáltatásait arra költi, amire akarja – akár magánklinikán is gyógyulhat

♦ Ha hamarabb kezdi az öngondoskodást, olcsóbban jut hozzá – a biztosítási díj a tartam alatt az életkor növekedése miatt nem emelkedik

♦ 1-14 éves korú meglevő és leendő gyermeke(i) kórházi ápolására is kap napi térítést – külön díj nélkül

♦ Jogosulttá válik a legkiválóbb amerikai orvosok által nyújtott „Második orvosi vélemény” szolgáltatás igénybevételére is (a Teladoc közreműködésével), amelynek segítségével megtudható pl., hogy szükséges-e az a műtét, amit egyik orvosa ajánl, a másik nem…

♦ A MedHelp betegségbiztosítást megkötők használhatják 24 órás telefonos orvosi tanácsadó szolgálatunk segítségét is

♦ Tagja lehet társaságunk VitalClubjának

♦ A kármentes éveket követően egy-egy havi díjat visszakap

♦ Öné lehet az UNIQA Biztosító egyik legújabb prémium terméke, amelyet a sikeres és igényes emberek mondhatnak magukénak, mert az európai hátterű UNIQA-csoport sok évtizedes betegségbiztosítási tapasztalatának köszönhetően Önt és családját egy megbízható partner támogatja az élet nehéz pillanataiban.

Hogy gondok nélkül gyógyulhasson, receptjére a MedHelp betegségbiztosítást írja fel az UNIQA Biztosító.

 

CAFETERIA KÖLTSÉGTERHEI 2019-TŐL:

A munkáltató által kötött betegségbiztosítások adó- és költségterhei 100.000 Ft biztosítási díj után

Munkáltató (szerződő) fizetési kötelezettsége (a díjon felül):

♦ szociális hozzájárulási adó (1,5%):  19.500 Ft

♦ szakképzési hozzájárulás (1,5%):      1.500 Ft

   Összesen:                                       21.000 Ft

 

Munkavállaló(biztosított) fizetési kötelezettsége:

♦ szja (15%):                                                         15.000 Ft

♦ nyugdíjjárulék (10%)                                          10.000 Ft

♦ egészségbizt. és munkaerőpiaci járulék (8,5%)   8.500 Ft

   Összesen:                                                          33.500 Ft

 

A munkavállalónak ugyan 2019-től fizetnie kell egy jövőbeni szolgáltatás ígéretéért, de ez még így is csak a díj 1/3-a ahhoz viszonyítva, mintha ő lenne a biztosítás szerződője.

privatbiztositasok
Válassza ki az igényei szerinti szolgáltatási csomagot, s csatlakozzon Ön is a MedHelp biztosítottjaihoz! Ha még kérdései* vannak,
vagy már a biztosítás megkötése mellett döntött, keressen!  



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 5
Heti: 7
Havi: 144
Össz.: 80 278

Látogatottság növelés
Oldal: MedHelp betegségbiztosítás
CÉGBIZTOSÍTÁSOK - © 2008 - 2024 - cegbiztositasok.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »